Hírek
Fontos hír

Kedves Imagine-esek!

Bizonyára észrevettétek, hogy az oldal egy jó ideje alig működik, lassabb a moderálás, kevés a feltöltés. Sajnos a jelenlegi admingárda személyes okoknál fogva nem tud annyi időt és energiát fektetni az Imagine-be, amennyit kellene.

Egy jó ideje már érik a döntés a részünkről, hogy bezárjuk az oldalt, de előbb szeretnénk megkérdezni Titeket, felhasználókat is a dologgal kapcsolatban. Ha akadnak vállalkozó szellemű egyének, akik szeretnék átvenni az admingárda feladatát, és van elég idejük, energiájuk rá, azoknak a jelentkezését szívesen fogadjuk. Természetesen fenntartjuk a jogot, hogy nem pusztán bemondásra adjuk át ezt a pozíciót, hanem előtte megnézzük az illető feltöltéseit, hogy mennyire volt aktív, illetve az oldalon történt megnyilvánulásai is számítanak.

Mivel egy oldal működtetése komoly feladat, csak akkor adjuk át az az új gárdának, ha sikerült legalább 3-4 megbízható embert találnunk.

Amennyiben mégis az Imagine bezárására kerül a sor, az csak az oldalt fogja érinteni, a Facebook oldal, illetve -csoport ugyanúgy folytatja a működését, mint eddig. A végleges döntésről időben fogunk tájékoztatni mindenkit, és legalább két hónapig elérhető lesz (a feltöltések letiltásával), hogy mindenki lementhesse a kedvenc történeteit, kritikáit, fórumhozzászólásait.

Üdv: Adminok

Korábbi hírek
Facebook csoport
Facebook oldal



--Imagine adminok on 16/09/30 08:35 5 vélemény
vélemény
A csoportban már jeleztem, mindazonáltal ide is kiírom. Jelentkezem adminnak, szeretem ezt az oldalt, szerintem még rengeteg lehetőség van benne, és még vannak, akik foglalkoznának vele.

Aki még jelentkezne, megkérem rá, hogy tüntesse fel itt vagy az Imagine-esek csoportban!

Mentsük meg az IMAGINE-t! :)
- Darth Raven on 16/09/30 21:16
Én is jelentkezem. Ez az oldal mérföldekkel jobb mint a hasonló oldalak, és ahogy Darth Raven írta, rengeteg lehetőség van benne.

Mentsük meg az IMAGINE-t! :D
- NeveReveN on 16/09/30 22:45
Ahogy a csoportban is jeleztem, én is jelentkeznék az oldal megmaradása érdekében.
- Corran on 16/10/02 17:22
Meglepően nehéz szavakat találni erre a helyzetre. Sosem gondoltam, hogy pont a Mazsi szenvedne nehézségekkel, hisz nincs még egy hasonló szintű, amatőr íróknak szóló oldal. Egyértelmű, hogy szívesen segítek a fennmaradásában.

Próbáltam leírni, hogy miben lennék a hasznotokra, de rájöttem, hogy csak bort prédikálnék. Én, aki egy éve erre se járt, úgy lefoglalta a saját írása, és azt sem tudja, mennyibe kerül nektek az oldal életben tartása. Mindenképp becsüllek titeket, amiért kitettétek ezt az üzenetet, hisz az oldal átengedése valakinek szívbemarkoló gondolat lehet. És hálás vagyok, hogy létrehoztátok ezt az oldalt akár tovább él, akár nem. Biztosra veszem, hogy rengeteg munka van az oldal mögött, és az előttem szólók nagy része még nem tudja, mire vállalkozott.

Nem hiszem, hogy bármiben jobban tudnánk teljesíteni nálatok, de azt semmiképp nem hagyhatom, hogy elvesszen az IMAGINE. Szükség van erre az oldalra a tudásukat próbálgató írópalánták kedvéért.

Tehát én is jelentkezem.
- Zeulogus on 16/10/19 12:22
Nos, talán soká húztam, de mostanra született meg egy ötlet a fejemben. Sokkal tartozom az Imagine-nek, és bocsánat, amiért ilyen soká tartott a döntéshozatal, de bevallom, tudom, mi vár rám, ha vállalom az adminisztrátori munkát, és félek, nem fogok megfelelni.

Ám úgy vélem, még mindig jobb, ha próbálom, mint az, ha semmit sem teszek, ezért jelezném: vállalom! Meg akarom menteni az Imagine-t, és itt vagyok, hogy segítsek, ahogyan tudok! Még ha nem is leszek admin, de valahogy támogatni szeretném az oldalt!
- Csicsusz on 16/10/31 15:55